Svájc "Világ Igazai"

Az igazak népei sorában listája olyan svájciakat is tartalmaz, akiket az izraeli Yad Vashem emlékhely a Világ Igazai között tüntetett ki, azért, mert a nemzeti szocializmus idején zsidókat mentett. 

▪ Lutz, Carl

Budapesten Carl Lutz 1942-től, 1945-ig a Svájci Követség védőhatalmi osztályának vezetője volt és 12 hadviselő állam érdekeit képviselte.  Raoul Wallenberggel, Angelo Rotta apostoli nunciussal, Friedrich Bornnal, a Nemzetközi Vöröskereszt delegáltjával és más diplomatákkal együttműködve sikerült menlevelek, kivándorló tanúsítványok és kollektív útlevelek tízezreit kiállítani.  Ezáltal sikerült megóvni a deportálástól a legtöbb budapesti zsidót, akik ezen túlmenően több, mint száz védett házban leltek menedékre. 124.000 zsidó élte túl a háborút; körülbelül a fele Carl Lutz-nak köszönheti az életét. A budapesti Vadász utca 29.szám alatti, úgynevezett Üvegházban ( „Grand Tour of Switzerland in Hungary” 6.szakasz), Carl Lutz svájci alkonzul II. világháború alatti zsidómentő akciója központjában, a budapesti Carl Lutz Alapítvány emlékszobát létesített. Ezen túlmenően a zsidónegyedben található egy emlékhely, valamint egy utca (Carl Lutz rkp.) a pesti oldalon a Duna mentén, a Margitsziget magasságában.

A Grand Tour of Switzerland in Hungary" hatodik eseménye

SRF

Amnesty

▪ Lutz, Gertrud

Carl Lutz felesége. Miközben férje, Carl Lutz és emberei több ezer zsidó számára állítottak ki menleveleket és így megmentették őket megsemmisítő táborokba történő deportálástól, Gertrud Lutz élelmiszert szerzett, főzött és betegeket ápolt a Svájci Követség pincéjében, amely abban az időben rejtekhelyként szolgált. Férje válása után a fáradhatatlan Gertrud bizonyíthatta, hogy ő nemcsak «az asszony volt az oldalán». Rendületlenül folytatta humanitárius misszióját. A Schweizer Spende nevű segélyszervezetet támogatta, többek között tevékenykedett az akkori Jugoszláviában, Finnországban és Lengyelországban, majd az UNICEF gyermeksegélyező szervezetéhez került.  1951-től Brazília szegény északkeleti részében gondozott élelmiszerprogramokat és anyaotthonokat épített. Szakmai pályafutását Gertrud Lutz az UNICEF alelnökeként, Párizsban fejezte be. 

▪ Zürcher, Peter és Vonrufs, Ernst

A háború vége felé Carl Lutz alkonzul a pesti Svájci Követség «Idegen Érdekek Osztályán» helyetteseivé nevezte ki Peter Zürcher és Ernst Vonrufs svájci iparosokat. Lutz attól tartott, hogy budai otthonából nem tud elég gyorsan cselekedni, hogy a svájci védelem alatt álló zsidókat oltalmazza. Zürcher és Vonrufs ügyesen és nagy bátorsággal végezték el feladatukat. 

▪ Born, Friedrich

Friedrich Born a sötét időkben nagy személyes bátorságot tanúsított. Friedrich Bornt (aki 1903-ban Langenthalban született) 1944-ben úgy nevezték ki a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegációjának vezetőjévé és ezáltal Jean de Bavier utódjává, hogy teljesen tapasztalatlan volt a Vöröskereszt gyakorlati munkáját illetően. Delegációja munkájának támogatására túlnyomórészt zsidókat foglalkoztatott. Born kórházakat, gyermekotthonokat és árvaházakat, valamint népkonyhákat létesített a magyar zsidók számára, és ezeket a létesítményeket a Vöröskereszt oltalma alá helyezte. A kereken 60 gyermekotthonban és árvaházban kb. 7-8 ezer gyermeket tudtak ellátni. A Nemzetközi Vöröskereszt feljogosította Bornt arra, hogy az érintett emberek számára védelmet nyújtó iratokat állítson ki. Együttműködött továbbá latin-amerikai államok svájci konzuli képviseleteivel, hogy ezen országok bevándorlási papírjainak kiállítása révén további magyar zsidók számára biztosítson védelmet a nácik általi megtorlással és deportációval szemben. Munkájával Bornnak sajnos a deportálások legnagyobb részét nem sikerült megakadályoznia. Sikerült azonban megakadályoznia az utolsó konvoj elindulását, amivel kb. 7.500 ember életét mentette meg. További 3-4 ezer magyar zsidó a Nemzetközi Vöröskereszt delegációja számára végzett tevékenysége folytán kerülte el a koncentrációs táborokba történő elszállítást.   

A "Grand Tour of Switzerland in Hungary" nyolcadik eseménye 

▪ Feller, Harald

Harald Feller a svájci oltalom alatt álló zsidók mentése során támogatta Carl Lutz tevékenységét. Feller szorosan együttműködött más, semleges követségekkel, hogy a kormányra nehezedő folyamatos nyomással érje el a zsidók üldözésének és deportálásának befejezését. Feller a nyilasok célkeresztjébe került Svéd Követség tagjai oltalmazta azáltal, hogy hamis svájci útleveleket és szállást biztosított számukra. A háború vége felé Feller zsidók tucatjait rejtette el konzuli rezidenciáján, Budapesten. 1945 februárjában a szovjetek letartóztatták Fellert, valamint a Svájci Követség egy további munkatársát és Moszkvába küldték őket.  Mindkettejüket 1946 februárjában hozták vissza, amikor kicserélték őket két Svájcban lezuhant pilótára. 

▪ Gutzwiller, Hildegard

1934-ben alkalmazták tanárnőként a budapesti Sophianum Sacré-Cœur-kolostorban.. A II. világháború során a kolostorba történő felvétel által számos menekültet mentett meg a deportálástól. A kolostor helyiségei abban az időben Svájc és a Vatikán diplomáciai oltalma alatt álltak. Gutzwiller neve szerepel a budapesti Nagy Zsinagóga dísztábláján.

▪ Haggenmacher, Otto

Otto Haggenmacher üzletember 1944 októberétől 1945 februárjáig több, mint 30 zsidó gyereket rejtett el, gondozott és óvott meg a deportálástól budai villájában. Mindezt Sztehlo Gábor magyar lelkésszel együttműködve tette. Ezeknek a gyerekeknek a szülei legnagyobbrészt megsemmisítő táborokban haltak meg. Az anyagi ráfordításokat Haggenmacher magánjövedelméből fizette. 

NZZ